A waze folytatja jó szokását és megint újabb verzióval rukkolt elő mindkét támogatott platformra. A jelenlegi verzió számos hibajavítást tartalmaz. Töltsétek gyorsan le az alkalmazás boltokból!
Sokan nekiláttunk a benzinkutak felvitelének, ennek nagyon örülünk, mert így gyorsan haladhatunk. Megkérnénk minden olyan térképszerkesztőt, aki benzinkutakat visz fel a térképre, hogy az alábbi Waze Fórumon közzétettek szerint vigye fel a kutakat. Fontos, hogy úgy rögzítsük, ahogy le van írva és a kész kutakat jelöljük, mert csak így tudunk eredményesen és gyorsan dolgozni.
A térképszerkesztőbe már belekerült, és igen, már lehet használni. Én is elkezdtem rögzíteni a térképen az adatokat! Elég jó érzés, hogy egyre kevesebbel vagyunk lemaradva, az amerikaiakhoz képest. Azért sem fogom leírni még hogy mire gondolok, csak folytatom a csevegést. Vegyük például a nyalókát. A nyalóka szinte mindig két részből áll (én a klasszkus nyalókára, és nem az elemmel a gyerek szájában megforgatjuk a cukorkát verzióra gondolok), egy pálcikából, ami valójában a nyalóka nyele, és a másik rész maga a nyalóka! Ezt lehet nyalni! (Próbálom összefoglalni a Waze két új funkcióját, igyekszem is nagyon miatta, de még várok vele.) Szóval a nyalóka egyik része sem értelmes a másik nélkül, mert üres pálcikát nem szokott senki szopogatni. A nyalóka meg akkora, hogy nem fér be a szánkba. Egymást viszont remekül kiegészítik.…
Ez a hétvége is kellemesen jó volt, már aki tudott valahol fürdeni, legyen az folyó, tó, tenger, kerti zuhany esetleg medence, vagy annak a kisebb verziója a kád! Esetleg medence egy strandon. Bizonyára emlékeztek rá, hogy jeleztem, a jó cikkekért Waze és Waze.hu matrica a jutalom! Jött is egy jó kis cikk! Remélem jön még több is! Egyik kedves Wazer "kollégánk" küldte be ezt a cikket felhívásunkra! Köszönjük! Nos, látván a wazer aktivitást az M7-en, azon gondolkodtam, hogy vajon azért megyünk Waze-zel a Balatonra, hogy elkerüljük a dugót? Áhh... (tovább…)
Itt a nyár, a jó idő, mindenki nyaralni megy. Nem csak családok, hanem nagyobb társaságok is mennek gyakran együtt. Próbáltatok gondolom már csapatot szervezni, azzal hogy gyerünk menjetek a Balatonhoz, Velencei tóhoz, az Adriára, vagy bárhová máshová. Nincs az a csapat, ahol ne lenne olyan sofőr, aki ne haladna mindig az élen, esetleg olyan aki mindig eltéved. De egy dolog közös: a legnagyobb problémátok az, hogyan találjátok meg a leszakadt, előreszaladt, vagy eltévedt tagokat! Nézzük milyen megoldást kínál ehhez a Waze! (tovább…)