Kátyúk Budapesten

Kátyúk Budapesten

Elemzés, Partnerek, wazer
Megnéztük, hogy Budapesten melyek azok az utak, ahol a legtöbb kátyút jelentitek, és próbálunk némi segítséget nyújtani az útfenntartónak, melyek a legsürgetőbb problémák, amit meg kellene oldani.   Helyzet A kátyúkat az útfenntartók igyekeznek folyamatosan megszüntetni, ezek hatékonysága és eredményessége természetszerűleg az arra fordított pénzügyi keretektől függ. Statisztikai adatokat nem találtam a közelmúltra vonatkozóan, de 2012-ben az Állami Számvevőszék egy részletes tanulmányt közölt a közutak helyzetéről, néhány adatot és tényt ebből talán érdemes megemlíteni, még akkor is, ha ezek országos adatok, és nem Budapestre vonatkoznak.     "A több, mint 31 000 km hosszú állami közúthálózat burkolatok állapotának megfelelő szinten tartása évente 2500 km útszakasz felújítását igényelné. Ezzel szemben a 2006-2011. időszakban összességében 3794 km, vagyis éves átlagban 632 km útszakasz felújítása történt meg." Ennek eredménye, hogy a közutaink állapota…
Bővebben
Egy élhetőbb Belvárosért

Egy élhetőbb Belvárosért

Elemzés, Közösség, wazer
Folytatjuk a Waze adatainak elemzését, most a belváros kerül sorra, azon belül is Újlipótváros, amely rengeteg figyelmet kapott az utóbbi időben, mivel igen gyakoriak arrafelé a balesetek. Újlipótváros adatait az alábbiakban két szomszédos, hasonló méretű belvárosi területtel – az V. kerülettel és Terézváros egy részével – vetjük össze, majd egy aktuális nyugat-európai példa kapcsán a megoldási lehetőségekről gondolkodunk. [caption id="attachment_3238" align="aligncenter" width="640"] fehér - Újlipótváros, sárga - V. kerület, zöld - Terézváros[/caption]   Miért van sok baleset Újlipótvárosban? Ez számos okra visszavezethető, az első problémát már ránézésre is láthatjuk a térképen. A szomszédos kerületekhez képest Újlipótvárosban rengeteg a szűk, egyenes utca, majdnem kétszer annyi a kereszteződés. Alapvetően lakóövezet, de belvárosi elhelyezkedése miatt sok az üzlet, amely az autósforgalmat is befolyásolja. Az V. kerületből a Lehel tér felé tartó autósok sokszor…
Bővebben
Balesetek az M0-n és a Flórián téren

Balesetek az M0-n és a Flórián téren

Elemzés, Közösség, wazer
Nagyon örülünk annak, hogy népszerű a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi útról írt cikkünk, többen megjegyeztétek, hogy szívesen olvasnátok hasonló témájú írásokat. Folytatjuk az adatelemzések sorát, ezúttal az M0 autóúton történt balesetek részleteibe tekintünk be kicsit mélyebben, majd megpróbáljuk kideríteni, hogy mi történt a Flórián téren az elmúlt két évben. Az M0 adatai Ahogyan az előző cikkben is, az adatok az általatok a Waze-ben jelentett balesetek számát mutatják az érintett útszakaszon 2015 márciusától 2017. február végéig, azaz az elmúlt két év leforgása alatt. Ha tüzetesebben szemügyre vesszük az adatokat, látható, hogy itt nem jelenik meg ugyanaz a típusú szezonalitás, mint a gyorsforgalmin. Ez nem meglepő, hiszen az M0 egy Budapestet elkerülő autóút, elsősorban a város forgalmi terhelésének csökkentésére szolgál, míg a repülőtérre vezető út egy jellegzetes ütőere a városnak, amin keresztül minden nap érkeznek…
Bővebben
Balesetek a Ferihegyi gyorsforgalmin

Balesetek a Ferihegyi gyorsforgalmin

Elemzés, Közösség, wazer
2016. december 2-tól megváltozott a sebességkorlátozás a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton. Miért is kellett a sebességhatárokat lecsökkenteni? A Budapest Közút közleménye szerint azért, mert sokan lassabban mentek a megengedettnél, ezért sok volt arrafelé a baleset, ezért úgy döntöttek, hogy menjen inkább mindenki lassabban. Vajon sikerült elérni a célt? Megnéztük a Waze adatait. Mi a baj a gyorsforgalmival? Ha eltekintünk attól, hogy egy tizedakkora terhelésre tervezett, két oldalt teljesen lehatárolt, menekülési lehetőségtől mentes, több kilométeres, kétszer egy sávos, baromi szűk, 50/70/90 váltakozású útszakaszról beszélünk, akkor semmi. Az agglomerációból és a reptérről a belvárosba, valamint visszafelé tartó autósok mindennapi orosz rulettje, hogy beáll-e ma, vagy sem, rendszerint a balesetek a gyorsforgalmin igen súlyosak szoktak lenni, további több ezer autós késik el balesetkor a munkahelyéről, kényszerül teljesen telített terelőutakra, és mindenki a…
Bővebben