Itt járt Fej, a Waze alelnöke

Home / Közösség / Itt járt Fej, a Waze alelnöke

Fej2014. április elején részt vett a “Startup Tavasz 2014” rendezvényein Fej Shmuelevitz, a Waze alelnöke, melynek keretében előadást tartott a Smartmobil 2014 konferencián, és még ránk (Waze Magyarország Csoport) is maradt kis ideje. 

Fej előadása alapvetően a Waze közösségi aspektusára helyezte a hangsúlyt, bemutatva azt a miliőt, amiben létrejött, amiért sikeres lehetett.

A kezdetek

Hirdetés

A Waze ötlete 2006-ban Ehud Shabtai fejéből pattant ki, egy olyan speciális környezetben (Izrael), ahol gyakorlatilag “megállt az élet” a navigációs piacon, mivel a nagy szolgáltatók súlyuknál fogva erőteljesen meg tudták akadályozni a konkurencia megerősödését, piacra lépését (ezért nincs ott a mai napig Google  Maps API!). Mivel unalmasnak találta a mindennapi navigálást, kifejlesztett egy réteget a meglévő navi alkalmazásra, amiben (közösségi, fórumos segítséggel) két hét alatt sikerült feltérképezni Izrael összes sebességi kameráját. Ezek után megkereste a szolgáltató, és közölte vele, hogy ezzel megsérti a felhasználási szabályokat. Ehud ezen felbőszülve mert nagyot álmodni: ha két hét alatt kész lett az ország teljes traffipax adatbázisa, vajon mennyi idő kell egy teljes térkép elkészítéséhez? Amitől az ötlet életképes lett, és meggyőzte a befektetőket az, hogy mialatt 100-150 millió dollár szükséges az USA térképének éves frissítéséhez, addig ez ebben az alkalmazásban és rendszerben teljesen ingyen van.

Kép1

2008-ig a Waze garázsprojektként működött mintegy 2-3 ezer felhasználóval, majd színre lépett, és gyakorlatilag együtt az okostelefonok és a mobilinternet berobbanásával el tudott indulni több platformon is.

A közösség ereje

A térképet a felhasználók eleinte automatikusan, kizárólag a megtett útjaik GPS jelével hozták létre, későbbiekben meg tudták adni azokat a fontosabb paramétereket (kanyarodási szabályok, utcanevek, stb.), amelyek elengedhetetlenek a navigáláshoz. A későbbi terjeszkedés során természetesen mind az eszközök (térképszerkesztő), mind a módszerek finomodtak (ingyenes alaptérkép megadása), és közben megváltozott a minket körülvevő világ is a közösségi hálózatok terjedésével. Mit is tesznek ezek a hálózatok? A korábban korlátozott módon frissülő és meglévő információt azonnali, gyorsan elérhető, részletes élménnyé varázsolják. Ezekre több példát is lehet mondani: így lesz egy egyszerű Encyklopedia Britannicából Wikipedia, egy hotel, vagy apartmanház prospektusából valós értékelések alapján élményfürdő és gasztrokaland, így szorul a háttérbe a nyomtatott sajtó a Twitterrel szemben, és így lesz egy unalmas autózásból közösségi élmény is, jelentésekkel, megosztással és játékkal.

plain

A recept nem csak az USA-ban működik, hiszen a Shazam, a Spotify, a Soundcloud, a Skype és persze a Waze sem onnan indult, miközben ezek a rendszerek több, mint egymilliárd felhasználót tudnak maguk mögött együttesen.

A magyarországi példa

A közösség, az ötlet és a technológiai fejlettség együtt vírus-szerű terjedést eredményeztek, a közösség felépülését Fej a Waze Magyarország Csoport példáján keresztül mutatta be.

A WMCS 2010 környékén néhány lelkes fővel indult, akik az utat “hengerelve” az akkori kezdetleges és bosszantó felületen (Cartouche, avagy felénk csak Kartács) küszködve kezdték el építeni a magyar közösséget. Felismerve azt az egyszerű tényt, hogy egy közösség csak akkor képes hatékonyan működni, ha meghatározott szabályok mentén (térképszerkesztés szabályai, útvonalhálózat nevezéktana stb.) dolgozik, ez a kis társaság a Waze központjával szorosan együttműködve lefektette az alapokat, meghatározta a prioritásokat, elkészítette az alkalmazás, a felületek és a navigációs hangok magyarítását, ahogyan azt a mai napig is folyamatosan teszi. Természetesen a közös hobbi közösséget is teremt, így már 2012-ben sikerült egy népes, szponzorokkal megspékelt találkozót szervezni, amelyen egyrészt közösen megvitathattunk problémákat, ötleteket, illetve egyidejűleg családi élményt is jelentett, hiszen a gyerekeknek külön programokat tartottunk, jól éreztük magunkat együtt.

A WMCS magjának “eltökéltségét” jól mutatta az is, hogy egyikünk (pulsarxp) még a saját autóját is felruházta Street View képességekkel, amely felvételeket összevetve a térképpel sikerült azt még tökéletesebbé varázsolni. (Jelenleg  pulsarxp már nem foglalkozik elavult technológiákkal, drónokkal csinálja ugyanezt “fentről” :D)

Kép6

Maga a magyar közösség továbbra is fejlődik, egyre többen használjuk a Waze-t a mindennapok során, a lelkesedésünk nem csökkent, hiszen ez a hobbink, azzal meg mindenki szívesen foglalkozik, amikor csak ideje engedi.

A Waze közösségének felépítése és a kapcsolattartás

Startupként nem elég, ha van egy felhasználói táborunk, azt folyamatosan koordinálni is kell. Ezt a Waze kétféleképp oldotta meg. Egyrészről maguk a felhasználók a térképszerkesztések és az alkalmazás használata során pontokat kapnak, melyek segítségével egyre nagyobb jogosultságra tesznek szert (egyre több mindent tudnak módosítani), másrészt az elkötelezett wazerek területfelelősökké válhatnak, amely a jogosultságokon túl koordinátori szerepkört is jelent. Jelenleg ezek a jogosultságok a Területfelelős (Area Manager) és az Országfelelős (Country Manager) térképszerkesztési státuszokat foglalja magában, a közösség szervezésében pedig a Waze Local Champ (országos szint) és a Waze Global Champ (Föld-szint 😉 ), vagy ahogyan magyarosítjuk, a “csempék” segítik a mindennapi munkát. A tavalyi évben került bevezetésre az Expert rendszer a Waze-ben, ahol a Waze központtal való kommunikációban direkt csatornákat hoztak létre minden országban a különféle tárgykörökben (útvonaltervezés (Routing Expert), android (Android Expert), iOS (iOS Expert), alkalmazás, térképszerkesztés, fordítás, stb.). A közösség ily fokú szervezettsége elősegíti a hatékony kommunikációt, hiszen a fórumon a felhasználók az anyanyelvükön tudják megvitatni a problémákat, amelyek szűrését, értékelését mind az expert-ek, mind a champ-ek egyszerűsítve tudják közvetíteni a központ részére.

champ

A Waze a helyi közösségeknek egyébiránt meglehetősen szabad kezet ad, támogatja és segíti őket, és a Waze védjegyek használatát sem korlátozza. Ennek eredményeképp számos webáruházban lehet világszerte a Waze-től teljesen függetlenül, de az engedélyével különféle relikviákat, ajándéktárgyakat, pólókat kapni, és persze ennek köszönhető az is, hogy mi magunk is készíttethettünk Fej-nek és Ron-nak egy saját, magyaros Waze pólót, és abban a megtiszteltetésben is részesültünk, hogy Fej az előadását abban tartotta meg.

RonRon

A terjesztés

Egy közösségi használatú alkalmazás terjesztésében vannak tervezett/tervezhető módszerek, ugyanakkor történnek olyan kapitális véletlenek, amely “szerencse-faktor” robbanásszerű expanziót eredményez a cég életében. Nem alakult ez máshogy a Waze esetében sem. Az első ilyen esemény a Los Angeles-i Carmageddon volt. Mintegy fél éves előtervezés próbálta lemodellezni, mi fog történni azon a hétvégén, amikor egy új híd beemelése miatt több nagy főutat le fognak zárni a városban. Mindenki tudta, hogy egy őskáosz fog kialakulni, de a Waze ebben egy lehetőséget látott meg. A helyi közösséggel és az egyik helyi TV-adóval felvették a kapcsolatot, és meggyőzték őket, hogy a  Waze valós-idejű jelentéseit használják a tudósítások során. Nyilván nem nehéz elképzelni egy ekkora városban egy ilyen hatékony információs csatorna bekötése mekkora előnyt jelentett az autósoknak, így robbanás-szerű terjedésnek indult a Waze nem csak lokálisan, hanem egyéb államokban is.

Ennek az eseménynek az utóéletét már természetesen tervezetten irányítják, azóta több helyi TV és rádió csatorna közvetíti a napi forgalmi helyzetet a Waze segítségével, illetve -szintén tavalyi újításként- az előre tervezett nagyobb események (mint pl. egy maraton, vagy a Busójárás) egy központi felületen is megjelennek, előre tájékoztatva a helyi közösségeket a várható lezárásokról, kerülőutakról. A másik kapitális véletlen az Apple térképalkalmazásának indulása körüli hercehurca volt. Senki nem számított arra, hogy az Apple egy kiforratlan, és technikailag erősen problémás szoftvert dob a piacra, arra meg végképp senki nem számított, hogy annak hirtelen megbotlása során az Apple elnöke a Waze használatát fogja tanácsolni a feldühödött felhasználóinak.

Természetesen ezek az “egyszeri” alkalmak csak lehetőségek, amelyeket vagy kihasználunk, vagy nem, de leginkább csak arra valók, hogy a felhasználó megismerje az alkalmazást. Ahhoz, hogy használja is, ahhoz ennél több kell, egyrészt folyamatosan élményt kell nyújtani, értéket kell szolgáltatni, másrészt ki kell használni a közösségben rejlő erőket, ugyanis a twitteren, a facebookon, vagy a G+-on egy képernyőmentés és egy #wazewin címke sokkal több felhasználót vonz hosszú távon, mint az egyszeri történések, reklámok.

wazewin

Zárszó

Miért érdemes a mindennapokban a Waze-zel (magyarul: wazéval) navigálni? Erre a saját élményeim alapján válaszolnék:

  • mert szórakoztató, jól néz ki
  • mert hasznos, valós idejű hozzáadott információkat, értéket tartalmaz
  • mert gyorsan és pontosan el tudom küldeni a feleségemnek, mikorra érek haza
  • mert egyszerűen el tudom küldeni, a haverom hol vegyen fel, és még azt is látom, mikor ér a ház elé
  • mert ha akarom, akár valós időben követheti bárki azt, épp hol tartok
  • mert a naptáramból egy gombnyomással a Waze-ben indulásra készen találom magamat
  • mert szeretek a térképpel szöszölni
Hirdetés

Gyertek, használjuk együtt!

Forrás: Fej előadását ezen a linken nézhetitek meg, 1:06:00-nál kezdődik.

Share
US

Vélemény, hozzászólás?

Scroll Up