Mozgáskorlátozottak parkolása – örök téma

Mozgáskorlátozottak parkolása – örök téma

KRESZ, wazer
A mozgáskorlátozottak ingyenes parkolására feljogosító igazolvánnyal kapcsolatos visszaéléseket nagyon szeretik az újságírók, hálás téma, mindenkinek van vele tapasztalata. Ugyanakkor az is igaz, hogy a többség alig tud valamit erről az igazolványról, az azzal járó jogosultságokról, hiszen akinek nincs, az még valószínűleg nem nézett utána részletesen, hogy mire is jó, vagy épp mire nem. Ezt próbáljuk most rendbe tenni kicsit. ...
Bővebben
Vonatbalesetek

Vonatbalesetek

KRESZ, wazer
Évente több, mint száz baleset történik Magyarországon a vasúti átjárókban, melyek oka elsősorban a figyelmetlenség. Azt, hogy mit kell tudni a vasúti átjárókról, mit mutatnak az országos statisztikai adatok és hogy mit tehetünk a balesetek elkerülése érdekében, ebben a cikkben próbáljuk nektek összefoglalni.   A KRESZ   Táblák Először talán érdemes tisztázni, hogy mit mond nekünk a jogszabály a vasúti átjárókról, hogyan kell azokat megközelítenünk és mire kell figyelni. A vasúti átjáró előtti útszakaszt az alábbi táblák három egyenlő részre osztják, a háromsávos a legtávolabbi.     Azt, hogy milyen típusú az átjáró (berendezések nélküli, fényjelző berendezéssel ellátott vagy sorompóval ellátott), az alábbi táblák jelzik nekünk.     Élőben pedig ilyenek     A vasúti átjáró kezdetét az alábbi táblák mutatják attól függően, hogy egy- vagy többvágányos a pálya.  …
Bővebben
Látni és látszani

Látni és látszani

KRESZ, wazer
Már volt szó a ködfényszóróról, ködlámpáról meg a DRL-ről is; most akkor beszéljünk kicsit a helyzetjelzőről meg a tompított fényszóróról. Felkészülni Ha van az autónkban nappali menetfény és sötétedésre felkapcsolódó világítás, akkor az esetek nagy részében már pipálhatjuk is a "szabályosak vagyunk" rubrikánkat gondolatban a kivilágítás szekcióban. Ettől függetlenül ezek működéséről időről időre meg kell győződnünk. ( KRESZ 44. § (2) ) Ha ezt valamiért elmulasztjuk, vagy menet közben ér minket a baj, akkor is érdemes keresni az árulkodó jeleket. Ez lehet akár a szemből érkező autósok segítő szándéka, nem feltétlen rosszat akar az, aki szemből érkezve "csakúgy levillog" ( KRESZ 44. § (3) és (6) ). Jelentheti azt, hogy nagyon felfelé visz a tompított, jelentheti azt, hogy nem világít a tompított, akár azért, mert kiégett (az egyik), akár azért, mert elmulasztottuk…
Bővebben
DRL – a nappali menetfény használata

DRL – a nappali menetfény használata

KRESZ, wazer
Ez a bejegyzés a DRL-ről szól, és nem is elsősorban azoknak, akik már eleve azzal felszerelve vették az autójukat, hiszen ott minden gyárilag rendben van, hanem azoknak, akik beszerelték/beszerelik/beszerelnék az autójukba. Egy nagyon hasznos találmány ez, érdemes használni, de nem mindegy, hogy mit és hogyan! (tovább…)
Bővebben
Amit a ködlámpa használatáról tudni illik

Amit a ködlámpa használatáról tudni illik

KRESZ, wazer
Itt a tél, a zord időjárás, és -mint ahogyan az szokott- ismét előtérbe kerül az indokolatlan ködlámpahasználat. Ahogyan korábbi KRESZ-tárgyú cikkeinkben is, most is a hatályos jogszabályok alapján vizsgáljuk meg ezt a kérdést, és próbálunk utat mutatni a helyes gyakorlattal kapcsolatban. (tovább…)
Bővebben
Ahogy működnie kéne: A sebesség

Ahogy működnie kéne: A sebesség

KRESZ, wazer
"A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben." Ezek a mondatok az  1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletében találhatók meg, ami a közúti közlekedés szabályairól szól. Ezt általában mindenki úgy ismeri, hogy KRESZ. Megpróbálom a nem jogi beállítottságúaknak is bemutatni, hogy a KRESZ miként határozza meg a sebességgel kapcsolatos szabályokat. A jogi fogalmakat szeretném mellőzni, de akit érdekel a teljes szövegezés, az itt megnézheti, elolvashatja a teljes rendeletet. (tovább…)
Bővebben