Úton a jövőbe

Home / Partnerek / Úton a jövőbe

Nem múlhat el nagyobb technológiai vásár anélkül, hogy ne adna hírt magáról a Waze valamilyen formában. Jelenleg épp a barcelonai Mobile World Congress eseményen hallatott magáról, nem is akárhogyan! Jens Baronnal, a Waze fejlesztőjével beszélgettünk.

A múlt és a jövő

A Waze kezdetekben csak és kizárólag okostelefonokon futott, azonban ezek az idők immár elmúlóban vannak. Számos Android operációs rendszert futtató fejegység képes már a Waze-zel navigálni, és hamarosan érkezik az Android Auto integráció is. Ez azonban mind eltörpül amellett a bejelentés mellett, amely szerint a Waze csatlakozott a SmartDeviceLink konzorciumhoz, amely az autógyártó és a mobiltechnológiában járatos piaci szereplőket tömöríti egy olyan egységes, nyílt és szabványos protokollrendszert megálmodva, amelyben az okos eszközeink kapcsolatot tudnak teremteni az autónkkal, így extra információkkal segítve biztonságosabbá tudják tenni az utakon töltött időt.

Az autó és a Waze együtt

A Waze jelenleg a környéken lévő autósoktól szerzi a forgalmi adatokat, de annak sincs semmi akadálya, hogy ezek kiegészüljenek a környezetünkben lévő, egymással kommunikáló autókból származó információkkal, illetve saját autónk jelzéseivel. Az integráció nem csak azt jelenti, hogy a Waze-t az autórádiónk rendszerén keresztül utasítjuk a dolgokra, akár a hangunkat, vagy a kormányon lévő gombokat használva, hanem ennél sokkal többről szól. Például az autónk közli a Waze-zel, hogy fogytán az üzemanyag, erre a Waze automatikusan figyelmeztet minket a tankolásra, és felajánlja a legközelebbi és legolcsóbb kutakat. Automatikusan azonosításra kerülhetnek útszakaszok, ahol az autók jó része megcsúszik egy jegesedés miatt, így időben figyelmeztethet minket a Waze a közelgő veszélyre. Ha egy autópályán valahol minden autós hirtelen rálép a fékre, ott bizony vagy baleset van, vagy egy torlódást ért utol, így arra is tud minket értesíteni a Waze, hogy felkészülve érkezzünk az adott helyre. Szinte végtelen a felhasználási lehetősége az integrációnak, tulajdonképpen csak a képzelet szabhat neki határt.

Hirdetés

Mihez kezd a Google a sok adattal?

Tipikus Google stratégia, hogy bár még fogalma sincs, mi mindenre lesz jó a rengeteg adat, mégis gyűjti, rendszerezi, hogy a későbbiekben azt szolgáltatásokban fel lehessen használni. Itt is ez történik majd, hiszen a lengéscsillapítókból és különféle gyorsulásérzékelőkből származó adatot akár arra is fel lehet használni, hogy a Google ellássa az önkormányzatokat, útfenntartókat az útminőségre vonatkozó adatokkal, hogy azok hatékonyabban tudják felszámolni a problémákat. De az is lehet, hogy szimplán azt a tanácsot adja az autónk, hogy a következő kútnál engedjünk le 0,1 bar levegőt a kerékből, így optimálisabb lesz az autó tapadása, vagy épp saját maga megteszi ugyanezt automatikusan. A Waze szólhat rosszabb látási viszonyok között, hogy kapcsoljuk fel a tompított fényszórót, vagy figyelmeztethet ködben arra is, hogy mindenképp kapcsoljuk fel a tompítottat és a ködfényszórót, mert a DRL itt már semmire nem jó; a lehetőségek száma végtelen.

Ha valami ingyen van, ott te vagy a termék

Örök igazság ez, itt sincs ez másképp. Hiszen mire kell a Google-nek az a rengeteg adat, amit megszerez rólunk? Természetesen arra, hogy pénzt csináljon belőle, testre szabott hirdetéseket mutasson nekünk, amire előbb-utóbb mind ráharapunk. A reklám egy szükséges rossz, legalábbis nem feltétlenül szeretjük őket, de hatékonyak, és ha már mindenképp néznünk kell őket úton-útfélen, akkor inkább olyan dolgok legyen benne, amik érdekelnek, és semmiképp se olyan, ami távol áll tőlünk.
Bár azt gondolnánk, kényesek vagyunk az adatainkra, valójában ez nincs így. Bizonyos adatokat az emberek többsége megoszt magáról megadott cél érdekében (pl. egy kuponért, vagy akár a forgalomban történő gyorsabb előrejutásért =>Waze). Ezt különféle tanulmányok is igazolták, például a USC Annenberg School for Communication tanulmánya 2013-ban azt találta, hogy az Y-generáció (1980-2000) 51%-a, a 35 évnél idősebbek 41%-a átadná bizonyos adatait “valamiért cserébe”. Tekintve hogy az elmúlt négy év alatt merre haladt az infokommunikáció és technológia, mondhatjuk, hogy mára ez az arány csak nőhetett.

De miért is lenne baj, hogy egy hosszú úton a horvátországi nyaralásunk felé szól az autó, hogy ideje megállni pihenni egy kicsit a következő kútnál, különben is tankolni kell, és ha már ott vagy, a kávéhoz most kapsz egy üdítőt ajándékba? Baj ez? Rossz ez? Ez az életünk része manapság is, mindösszesen egyre újabb formákban és helyszíneken ér el minket a célzott hirdetés.

Jens Baronnal, a Waze B2B menedzserével beszélgettünk a témáról

 

Jens, miről szól ez az új együttműködés?

Amiben ez az együttműködés különbözik a többitől (szerk.: Connected Citizens Program, Event Partner Program, Broadcast Program), az, hogy gyakorlatilag ugyanolyan megbízható adatokat kapunk az autó rendszerétől, mint a Waze-ben a többi autóstól. Tudhatjuk, hogy fel vannak-e kapcsolva a fényszórók, működik-e az ablaktörlő, vészfékezünk-e, vagy hogy mennyi a tankban lévő üzemanyag mennyisége. Eddig a Waze csak azt tudta megmondani, hogy melyik a leggyorsabb út A-ból B-be, és ismerte az úton lévő – más wazerek által jelentett – veszélyeket, de az autó adatainak felhasználásával ennél sokkal többre lehet képes, jobban és hatékonyabban tudja segíteni az autóvezetőket.

Mely autógyártók tartoznak a konzorciumba? Van olyan, amelyikkel a Waze-nek már van valamilyen kapcsolata?

A konzorcium tagja a Toyota, Ford, Mazda, PSA (Peugeot és Citroen), Suzuki és a Fuji Heavy Industries (Subaru), így remélhetőleg hamarosan a világ legnépszerűbb autóiban találkozhatunk majd a Waze-zel a műszerfalon is. Az SDL honlapján megtalálható az elérhető szenzorok listája, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy az összes gyártó rendelkezésre bocsájtja az összes abban található típust, ahogyan még mi sem döntöttük el, hogy az autó melyik adatát szeretnénk felhasználni a Waze-ben.

Szerinted mikorra válik elterjedtté az autók és a Waze integrációja, mikor találkozhatunk vele nap-mint-nap az utakon?

Az emberek nem váltogatják olyan gyakran az autóikat, mint a telefonokat, szóval biztos kell neki idő. A Waze elérhető lesz az SDL és az Android Auto rendszerében hamarosan, azonban az autógyártók egyelőre kivárják, melyik lesz a nyertes platform a jövőben. Legtöbben az Android Autóra fogadnak, amit a Google a 2016-os I/O konferenciáján mutatott be.

Elképzelhető, hogy a Waze automatikusan fogja terjeszteni a veszély figyelmeztetéseket a többi wazer számára (pl. baleset, vagy Csúszós útszakasz előtted)?

Az első fejlesztési irányként megpróbáljuk a külső hőmérséklet és az ablaktörlő működésének összevetésével megjósolni a csúszós/lefagyott útszakaszokat még azelőtt, hogy a wazerek aktívan jelentenék. Ezt az információt átadnánk a CCP programon keresztül az útfenntartónak is, így a sószóró autókat időben a környékre tudják irányítani, megelőzve ezzel a baleseteket. Ez persze még csak egy ötlet, ami nem is biztos, hogy működőképes, először össze kell gyűjtenünk az adatokat, aztán ki tudja, mennyi minden új formáját találjuk azok felhasználásának. Az is lehet, hogy van összefüggés az akkumulátor töltési sebessége és az útburkolat minősége között, ezt csak az adatok elemzésével tudjuk majd megmondani.

Tudjuk, hogy számos Waze fejlesztési projektben is részt veszel, mint például a külső forgalmi feedek integrációja, a Waze on Air projekt, vagy a mostani SmartDeviceLink integráció. Melyik a kedvenced ezek közül és miért?

A Waze B2B (Business to Business) menedzsereként én vagyok felelős az összes olyan projektért, amelyet külső szolgáltatókkal történő együttműködésben valósítunk meg. Szeretem, hogy rendkívül átfogó és változatos ez a terület, érdekes kapcsolatba kerülni és együtt dolgozni autógyártókkal, műsorszolgáltatókkal, zenestreamelő cégekkel, utazásszervező cégekkel, mint például a Lyft és még sokan mások, nem tudnék választani közülük.

Szólhat a Waze a jövőben, hogy jön mögöttünk egy kilométerre egy szirénázó mentőautó, ideje lehúzódni?

Ez egy remek ötlet, ami akár most is futhat a Waze alkalmazásban, ha megvannak hozzá az adatok, ehhez az SDL integráció nem is szükséges.

Hirdetés

Reméljük, hogy mihamarabb találkozunk a Waze-zel az autóink műszerfalán, addig is használjátok az alkalmazást a telefonon!

 

Forrás/kép forrása: Wired

Share
Scroll Up